Órák óta görgetünk. Miért csináljuk?

A legtöbb cselekvésünknek tudatos vagy tudattalan haszna van. Nem “csak úgy” csináljuk, hanem van rá okunk vagy van oka. Milyen szépen érzékelhető a magyar nyelvben a kettő közötti különbség. Az egyik esetében tudjuk a mögöttes indokokat, a másiknál nem. Utóbbiról szól ez a cikk is.

Fontos leszögezni, hogy nincs egy darab konkrét ok, ami mindenki viselkedését magyarázza. Vannak általános törvényszerűségek, de érdemes árnyaltan vizsgálni a helyzetet, hiszen minden ember más és egyszerre több dolog is terelheti abba az irányba az egyént, hogy órák hosszat a képernyő elé ragadjon.

Az egyik ok lehet, a fel nem ismert, betöltetlen alapvető emberi szükségletek, vagyok azok betöltésének nehézségei.

A sématerápia elméleti keretrendszerében ötféle alapvető szükségletet azonosítottak: a társas szükségleteket (vágy a biztonságra, szeretetre, kötődésre, kiszámíthatóságra), az autonómia iránti vágyat, reális határok és önkontroll iránti vágyat, jogos igények, szükségletek, gondolatok és érzelmek kifejezése iránti vágyat és végül, de nem utolsó sorban a játék, spontaneitás, kreativitás iránti vágyat. Ezen információk birtokában nem kell messzire menni ahhoz, hogy felismerjük azt az összefüggést, hogyha valakinek példuál a szeretet vagy kötődés iránti vágya nincs vagy kevésbé van kielégítve, akkor ezt keresni fogja, szeretné betölteni. Az utcán sétálva, vagy a lakásból kilépve erre nem nagyon van lehetőség, hiszen az utcán idegen emberek sétálnak szembe. Hol lehet megkapni ezt az érzést azonnal? A telefonon, például a Facebookon keresztül. Ott a sok ismerős, a barát, aki online van, hozzájuk szinte azonnal tudunk kapcsolódni. Ha megkérdezik, hogy vagyunk, akkor már azt érezhetjük, hogy valaki figyel ránk, foglalkozik velünk, érdeklődik, mert fontosak vagyunk a számukra. Amennyiben nem a chat funkciót használjuk, hanem csak az üzenőfalat görgetjük, ott is megélhető az az élmény, hogy nem vagyok egyedül, hiszen “látom őket”.

A fentiek alapján, mélyedjünk el kicsit jobban a témában. 

Milyen érzelem bújik meg a betöltetlen szükséglet mögött? A magány, az elhagyatottság, a félelem attól, hogy kimaradok, egyedül maradok vagy akár a kiszolgáltatottság. Ezek a negatív érzelmek fájdalmasak, rossz élmény velük lenni, teret adni nekik, elárasztódva lenni általuk, ez arra sarkall bennünket, hogy tegyünk valamit ezen érzések elkerülése érdekében. Ez eddig teljesen valid és érhető folyamat. Eztán jön az akció, ami kétféle irányultságú lehet, kereshetjük a megoldást belül (önmagunkban) vagy kívül (a rajtunk kívülálló dolgokban)... Mit szoktunk tenni általában? Eltereljük a figyelmünket, hogy ne kelljen az ilyen jellegű érzelmi állapotban benne maradnunk. Ennek vannak egészséges és kevésbé egészséges formái. Az egészséges verzióhoz tartozik, hogy találkozunk egy barátunkkal, felhívunk valakit, sportolunk, kreatív tevékenységet végzünk stb. A nem egészséges formák közé tartozik az alkoholfogyasztás, dohányzás, szerhasználat, önbántalmazó viselkedés, falásrohamok vagy a túlzott online és közösségi média fogyasztás. Utóbbi tényleg alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmünk, rengeteg információ, tartalom olvasható, a színes-szagos képek és videók lekötik az idegrendszerünket.

A belső megoldások már komplikáltabbak. A tanács, hogy keressünk fel szakembert, ha elharapódzott a közösségi média használatunk, az ehhez tartozik. Ugyanis annak a tudatosítása, hogy én magányos és boldogtalan vagyok, és ezt az érzést elkerülendő görgetem a Facebookot, az lehet az a gyújtópont, amikor a figyelem átfordul a social média felől az egyénre saját magára. Ennek a helyzetnek a megoldása hozhatja el azt a mélyebb, hosszabb távú viselkedésváltozást, és okafogyottá válik a Facebook több órás használata, mert ezt tudva, az offline térben cselekedve lesznek betöltve a szükségletek. Ha pedig jelenleg még betöltetlenek, addig saját magunk felé fordulva, magunkat szeretve tehetjük meg azt, hogy azonosítjuk az érzelmet, amit érzünk, és megnyugtathatjuk magunkat, hogy nem vagyunk egyedül, ez most egy intenzív érzés, de be tudjuk, be fogjuk tudni tölteni a szükségleteinket.

Egy szakember segítségével megérthetjük, hogy alakult ez ki bennünk, honnan ered ez az intenzív magány érzés. Ránézhetünk, hogy milyen gondolkodási, érzelmi, viselkedéses mintázataink vannak (pl. ha egyedül érzem magam, mindig ráfüggök a social médiára), és hogy ezen hogyan tudunk változtatni, honnan ismerjük fel, hogy sok, és már árt nekünk. Összegyűjthetjük, hogy mik azok a tevékenységek, amikor eszünkbe sem jut, hogy telefont használjunk, és átbeszélhetjük, hogy hogyan lehetne ilyen és hasonló tevékenységeket belecsempészni az életünkbe. Ez természetesen idő és energia, lélektani kihívás, de valódi változást hozhat, ha azt érezzük, hogy már szenvedünk a túlzott használattól.

Bármilyen lélektani folyamatot szeretnénk megérteni, érdemes az érzelmek, és az alapérzelmek felé is egy kanyart tenni. Pár kérdéssel ki lehet hámozni, hogy a cselekvéseink mögött milyen érzelmek vannak, és ha azok komplexek, milyen alapérzelem azok magja. Ha megtanulunk befelé figyelni, és őszintének lenni önmagunkkal, lehet hogy eljutunk addig a felismerésig, hogy azért görgetünk, mert félünk attól, hogy egyedül maradunk.

Szerző: Balogh János, Munka- és szervezetpszichológus